Hírek 2014 és Első lakáshitel témában

Lakáshitel közalkalmazottaknak 2014

Lakáshitel közalkalmazottaknak 2014

Lakáshitel közalkalmazottaknak 2014-ben várható végre, hogy a kormány meglépi a várva várt konstrukció hatályba léptetését, mert a közalkalmazottak, már joggal várják évek óta, hogy a kormány ne csak a devizahiteleseken próbáljon meg segíteni, hanem a közalkalmazottaknak is. Elég fontos lenne, hiszen ők azok, akik állami foglalkoztatottak, és pont az államtól… Tovább: Lakáshitel közalkalmazottaknak 2014»

Cafeteria lakáshitel 2014

Cafeteria lakáshitel 2014

2014-től új elemmel bővült a cafeteria, méghozzá egy igen jelentős horderejű döntés történ még az előző év elején, mégpedig arról, hogy a cafeteria körét megtoldották a lakáshitel fizetésével. Mit is jelent ez, és mik a részletek? Nos, 2014-től adómentes cafeteria juttatásként a munkáltatónk már a bárki lakáshitelének törlesztő részletét is… Tovább: Cafeteria lakáshitel 2014»

Lakáshitel törlesztés támogatása 2014

Lakáshitel törlesztés támogatása 2014

Lakáshitel törlesztés támogatása 2014-ben is hasonlóképpen alakul mint a 2013-as évben, annyi különbséggel, hogy talán végre beindul a várva várt közalkalmazotti lakáshitel, amivel a közfoglalkoztatottak végre kamatkedvezménnyel, alacsonyabb törlesztő részlettel tudnának lakáshitel felvenni és törleszteni. Erre már elég régóta várunk, nagyjából a 2010-es kormányváltás óta szól az ígéret arra, hogy… Tovább: Lakáshitel törlesztés támogatása 2014»

Lakáshitel kalkulátor 2014

Lakáshitel kalkulátor 2014

Lakáshitel kalkulátor 2014-ben is elérhető a bankok legtöbbjének a weboldalán, mellyel elég sok információhoz tudunk saját magunk is jutni, méghozzá önállóan egy olyan online felület segítségével, amit ha megfelelően használunk, akkor akár be sem kell mennünk egy adott bank fiókjába további részletekért, mert akár már otthon kiderülhet, hogy bizony a… Tovább: Lakáshitel kalkulátor 2014»

Közalkalmazotti lakáshitel 2014

Közalkalmazotti lakáshitel 2014

A közalkalmazotti lakáshitel 2014-ben is is felvehető, méghozzá egészen kedvező kondíciókkal pályázhatnak érte azok, akiket az állam alkalmaz Magyarországon. A kedvezményes közalkalmazotti lakáshitel konstrukciót a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, a Belügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium dolgozói vehetnék első körben igénybe, de remélhetőleg az egészségügyi és rendvédelmi dolgozók is hamarosan részesülhetnek benne…. Tovább: Közalkalmazotti lakáshitel 2014»

Lakáshitel 2014

Lakáshitel 2014

Lakáshitel 2014-ben is igényelhető, azonban a érdemes lesz minél előbb megigényelni, mivel jönnek a választások, és elég kicsit az esélye annak, hogy a jelenlegi támogatási rendszer megmarad, azonban ha marad a jelenlegi kormány, akkor valószínűsíthető. A lakáshitelek közül a piaci kamatozású lakáshitel típus szinte biztosan megmarad, azonban az államilag kamattámogatott… Tovább: Lakáshitel 2014»

2. oldal 2 oldalból12
Első lakáshitel 2014
Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum | MNB regisztrációs szám: 113080142752