Otthonteremtési kamattámogatás bizonyos feltételek teljesülése mellett vehető igénybe használt lakás vételére vagy felújítására, valamint új lakás építésére illetve vásárlására lakáshitel felvétele esetén.
A felvehető hitelösszeg 2013-ban a következőképpen alakul: Új lakás vásárlására vagy építésére maximum 10 millió forint vehető fel; használt lakás vásárlására illetve felújítására pedig maximum 6 millió forint.
Nagyon fontos, hogy a vásárlásról szóló összes okiratot, lakáshitel szerződést és egyéb papírokat, valamint a felújítás vagy építés költségekről szóló számlákat további öt évig meg kell őrizni, melyet az adóhatóság bármikor ellenőrizhet!
Kamattámogatott lakáshitel felvétele esetén az otthonteremtési kamattámogatás mértékét a mindenkori állampapírhozam értéke alapján kalkulálják, mely az évek és gyermekek számának függvényében 2013-ban legkevesebb 30%, de akár 70% is lehet.
Ez a támogatás kizárólag forinthitel felvételekor kapható meg, melyet forintban lehet csak visszafizetni, tehát devizahitel igénylésére nem vonatkozik. Meglévő hitel kiváltására valamint áthidaló kölcsön kiegyenlítésére sem vehető igénybe.
Kamattámogatott lakáshitel felvételének során az otthonteremtési kamattámogatás igénybevételének feltétele, hogy az adósnak szerepelnie kell a köztartozásmentes adatbázisban, melyet az adóhatóság tart nyilván; legalább 180 napja rendelkezik társadalombiztosítási folyamatos jogviszonnyal; és egy az állami adó- és vámhivatal által kiadott igazolással rendelkezik arról, hogy nincs köztartozása – mely nem lehet 15 napnál régebbi okirat.
A kamattámogatást legkésőbb 2014. december 31-ig lehet igényelni írásban, olyan pénz-, illetve hitelintézeteknél, melyek a Kincstárral szerződést kötöttek.