0

Lakáshitel csökkentés

Lakáshitel csökkentés kétféle módon lehetséges. Vagy magától csökken, vagy ügyfél általi kezdeményezéssel.  Ha a piaci folyamatok és az adott ország makrogazdasági mutatói stabilak, akkor a kamatokat adott esetben lejjebb vihetik, mely kihatással lehet a lakáshitelünk kamatára is. Ha csökken a kamat, akkor a lakáshitel törlesztő részlete is csökken, havonta kevesebbet kell lakáshitelre fizetni.

Lakáshitel csökkentés úgy lehetséges még, ha ügyfél kezdeményezi a fiókban. Ennek is két fajtája lehetséges. Ha ügyfél életében valamilyen váratlan esemény következik be, mely következtében nem tudja a lakáshitel havi törlesztő részletét ideiglenesen fizetni (haláleset, munkaviszony megszűnés, fizetéscsökkentés, egyéb váratlan okok mely által nem tudja a leszerződött összeget vállalni) kérheti, hogy átmenetileg csak kamatot fizessen vagy kaphat 3-6 hónap moratóriumot.

Szerződésmódosításra is szükség lehet

Szerződésmódosításra is szükség lehet

Másik eset, ha tartósan nem tudja fizetni a lakáshitelt az ügyfél, akkor már szerződést kell módosítani, és közjegyző által közokiratba kell foglalni, melynek a díját az ügyfélnek kell fizetnie. Lakáshitel csökkentés céljából úgy szerződhetünk át, hogy a törlesztő részletet csökkentjük azzal, hogy meghosszabbítjuk a lakáshitel futamidejét.

A lakáshitel csökkentés legegyszerűbb módja, ha előtörlesztjük a hitelt. Ezzel a hitel összege csökken, és elérhetjük vele, hogy eredeti futamidővel a havi törlesztő részlet csökkenjen, vagy eredeti törlesztő részlet összegének fizetésével a futamidő csökkenjen. Válasszuk bármelyik módját is, mindenképpen kérjük ki a pénzintézet szaktanácsadójának véleményét is!

  
Iktatva: Lakáshitel feltételei, Lakáshitelek, Lakásvásárlási hitelek Címkék: ,

További olvasnivaló

Írj most.

Küldés
Első lakáshitel 2013
Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum | MNB regisztrációs szám: 113080142752