0

Lakáshitel kalkulátor 2013

2013-ban is, mint minden évben a lakáshitel felvételének hasznos eleme a kalkuláció. Minden hitel esetében, így a lakáshitel igénylésénél is szükség van a kalkulátor segítségére. Többféle lakáshitel kalkulátor elérhető, de ezek közül a két legismertebb a különböző pénzintézetek honlapján található kalkulátorok és az intézetek saját belső használatú kalkulátorai, melyek eredményét az adott pénzintézet fiókjaiban tudhatjuk meg az ügyintéző által.

Az interneten elérhető lakáshitel kalkulátorok kétféleképpen működnek: az egyik eset, ha beírunk egy hitelösszeget és egy törlesztő részletet, melyet havi szinten vállalni tudunk, és ehhez kapjuk meg a szükséges feltételeket: milyen és mennyi jövedelemmel, illetve egyéb fedezetekkel rendelkezünk. Ezek alapján kapjuk meg, hogy hány évig kell törlesztenünk a lakáshitelt.

Akár saját magunk is készíthetünk kalkulációt

Akár saját magunk is készíthetünk kalkulációt

A másik esetben pedig beírjuk a bevételeinket, és a rendelkezésre álló fedezeteink értékét, valamint, hogy hány évre szeretnénk a hitelt felvenni. Így megkaphatjuk, hogy mekkora törlesztő részlettel mekkora hitelt kaphatunk.

Az internetes lakáshitel kalkulátorok esetében minden esetben megjegyzi az adott pénzintézet weboldala, hogy az adat melyet látunk csak tájékoztató jellegű, mindenképpen célszerű fiókba fáradni, hogy az ügyintéző a szaktudását felhasználva pontosabb adatot közöljön. Lakáshitel kalkulátorok közül mindig a legfrissebbet érdemes választani, mely az aktuális, 2013 évben érvényben lévő bankközi kamattal számol, de legjobb ha olyan kalkulátort választunk, melybe ezeket a részletekbe menő adatokat is mi írhatjuk be.

  
Iktatva: Lakáshitel kalkulátor, Lakáshitelek, Lakásvásárlási hitelek Címkék: , ,

További olvasnivaló

Írj most.

Küldés
Első lakáshitel 2013
Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum | MNB regisztrációs szám: 113080142752