Lakáshitel segítség nyújtása több féle módon lehetséges. Ha eldöntöttük, hogy nagyjából milyen célra és mekkora összeget szeretnénk felvenni, akkor legelső lépésként kérdezzük meg ismerőseinket, barátainkat, kollégáinkat, családtagjainkat, akik már rendelkeznek lakáshitellel, hallgassuk meg az Ő tapasztalataikat. Nagyon sokat tanulhatunk az esetleges hibákból, de főleg az ügyintézés menetén javíthatunk.
A legtöbb esetben a lakáshitel felvevő azt hiszi, hogy csak néhány papír kitöltéséről van szó és egy értékbecslő beinvitálásáról. Valójában a lakáshitel igényléséhez rengeteg papírra, iratra van szükségünk, melyeknek mind adott időben és adott helyen egyszerre rendelkezésre kell állniuk, legyen az személyes okmányoktól kezdve a friss földhivatali lapig. A közjegyzőhöz is időpontot kell kérni, és a fiókban a szerződéskötésre is. Ahol az ügylet minden szereplőjének meg kell jelennie.
Lakáshitel segítség adható a pénzintézet fiókjában, vagy telefonon, melyhez akár visszahívást is kérhetünk az intézet honlapján. Először beszéljük meg, hogy pontosan milyen dokumentumokra van szűkség, és kiknek mely papírokat kell kitölteni, hol kell aláírni és hány példány kell belőle. Egyszerűen hangzik, de ez tudja a legjobban lelassítani a lakáshitel igénylését, ha ezek közül csak egy hiányzik, akkor a hiánypótlás akár hetekbe is kerülhet.
A lakáshitel segítség kérésétől számítva, a papírok beszerzése, aláírása, a nyomtatványok kitöltése körülbelül 1-2 hét, a benyújtás után –ha a bank nem kér valamilyen dokumentummal kapcsolatban hiánypótlást – 2 hét a hitelbírálat. Ez után készül el a szerződés minta, és ha ez is rendben van, akkor az egész ügyletet közjegyző előtt közokiratba kell foglalni. Amint ezeket a papírokat leadtuk a pénzintézetnek, körülbelül 2 hét a lakáshitel folyósítása.
Egy hozzászólás "Lakáshitel segítség"