Cikkek a(z) Felújítás és Első lakáshitel kategóriából

Lakáshitel igényelhető felújításhoz is. Felújítás alatt az adott lakó- vagy üdülő ingatlant értjük, melyet szeretnénk felújítani, korszerűsíteni. Ehhez is felvehetünk lakáshitelt, azonban ehhez már viszonylag kisebb összeg is elegendő, így nem feltétlenül van szűkség ingatlanfedezetre, amennyiben magas jövedelemmel rendelkezünk, azonban ezt a pénzintézetek belső eljárásrendje válogatja.

Lakáshitel önerő nélkül – ingatlan is elég?

Lakáshitel önerő nélkül – ingatlan is elég?

Lakáshitel igényléséhez a legtöbb esetben szükség van önerőre is, de általában a bankok saját eljárásrendjük szerint, a hatályos jogszabályokat és törvények betartása mellett dönthetnek saját hatáskörön belül arról, hogy az önerő mértéke mekkora legyen, illetve egyáltalán szükség legyen-e rá. Az önerő mértéke természetesen a lakáshitel összegének függvénye főleg, de általában… Tovább: Lakáshitel önerő nélkül – ingatlan is elég?»

Lakáshitel 2013-ban, kedvezményekkel!

Lakáshitel 2013-ban, kedvezményekkel!

Lakáshitel 2013-ban ugyan úgy kérvényezhető mint előző években, azonban idén valamivel szélesebb a lakáshitelt nyújtó pénzintézetek köre, illetve, a lassan-lassan beinduló hitelezés miatt a bankok különböző kedvezményekkel, akciókkal próbálják meg a lakáshitel igénylőket magukhoz vonzani. Nemcsak a bankok, de az állam is megpróbál segíteni a lakáshitel jövőbeli felvevőinek, mégpedig állami… Tovább: Lakáshitel 2013-ban, kedvezményekkel!»

Lakáshitel építkezésre – mennyit kaphatok?

Lakáshitel építkezésre – mennyit kaphatok?

Lakáshitelt építkezési célból is lehet igényelni. Amennyiben lakóingatlant szeretnénk építeni, folyamodhatunk akár kamattámogatott lakáshitelért is. Azonban igénylés előtt fontos pár dologgal tisztában lenni. Építkezésre felvett lakáshitel kamata piaca alapú lakáshitel esetén 10-15%, valamint a teljes hiteldíj mutató (THM) is 10% körül szokott lenni. A pénzintézetek majdnem mindegyike általában valamilyen kedvezményt/akciót… Tovább: Lakáshitel építkezésre – mennyit kaphatok?»

Mennyi lakáshitelt vehetek fel?

Mennyi lakáshitelt vehetek fel?

Ha lakáshitelt kívánunk felvenni, mindig érdemes a legelején felmérni saját lehetőségeinket. Először mi magunk gondoljuk át, hogy mennyit tudnánk nagyjából vállalni, kérdezzük meg ismerőseinket, barátainkat, családtagjainkat, akik már vettek fel és fizetik a lakáshitelüket. Tapasztalatból elég sok mindent tanulhatunk, kérdezzük meg bátran őket. Természetesen nem elég, ha a saját helyzetünket… Tovább: Mennyi lakáshitelt vehetek fel?»

Lakáshitel korszerűsítésre és bővítésre

Lakáshitel korszerűsítésre és bővítésre

Lakáshitel korszerűsítésre és bővítésre is felvehető, nem csak lakás vásárlására. Azonban attól függetlenül, hogy lakást veszünk vagy újítunk fel, a lakáshitel felvétel kondíciói szinte teljesen azonosak. Annyiban lehet eltérés, hogy felújításra, bővítésre nem feltétlenül kell olyan magas hitelösszeget felvennünk mintha lakás vásárlásába fognánk. Lakáshitel felvételénél jelzáloghitelt kaphatunk, akkor is, ha… Tovább: Lakáshitel korszerűsítésre és bővítésre»

Első lakáshitel

Első lakáshitel

Első lakáshitel felvétele abból a szempontból egyszerűbb, hogy nincs másik lakáshitelünk, és még élhetnek azok a kedvezmények, melyek egy első lakáshitel felvételénél életbe léphetnek. Azonban amennyiben még nem rendelkezünk lakáshitellel, úgy érdemes az ezzel kapcsolatos tanácsokat megfogadni és belefogni a lakáshitel igénylésébe. Lakáshitel igénylésbe csak akkor fogjunk, ha biztosan vissza… Tovább: Első lakáshitel»

Lakáshitel egyszerűen

Lakáshitel egyszerűen

Lakáshitel egyszerűen kérhető szinte bármelyik magyarországi pénzintézettől. Elég, ha csak annyit teszünk, hogy felkeressünk a weboldalukat, és részletesen tájékozódunk az éppen aktuális lakáshitel kondíciókról. A weboldalról kérhetünk visszahívást telefonon, vagy email-ben is elküldhetjük az igényünket. Az esetek többségében 24 órán belül vissza is hívnak bennünket egy ajánlattal. Ha lakáshitel felvételén… Tovább: Lakáshitel egyszerűen»

Lakáshitel módosítás

Lakáshitel módosítás

Lakáshitel módosítás azért lehet életbevágóan fontos, mert életünk során érhet bennünket olyan külső sajnálatos negatív tényező, mely a lakáshitel fizetésében rövid-, közép-, vagy hosszútávon problémát okozhat. Nem kell megijedni semmi ilyentől, a legfontosabb tényező ez esetben az időfaktor. Minél előbb tájékoztatjuk a bankot arról, hogy fizetési problémánk lehet, ők annál… Tovább: Lakáshitel módosítás»

OTP Bank lakáshitel kalkulátor

OTP Bank lakáshitel kalkulátor

OTP Bank lakáshitel kalkulátor az OTP Bank weboldalán érhető el. Ahhoz, hogy a lakáshitel kalkulátort elérjük, arra van szűkség, hogy néhány lépést előtte megtegyünk. Először is ki kell választanunk a hitel célt, hogy mire is szeretnénk költeni a felveendő összeget: építkezni, szeretnénk, használt vagy új lakást vásárolni, telket venni, nyaralót,… Tovább: OTP Bank lakáshitel kalkulátor»

Lakáshitel gyorsan

Lakáshitel gyorsan

Lakáshitel gyorsan úgy igényelhető, ha a pénzintézet weboldalán átnézzük a kalkulátorokat, és a megfelelő kalkulátor kiválasztásával végzünk egy gyors kalkulációt, hogy ki tudjuk számolni mennyi lesz a lakáshitel havi törlesztő részlete, mennyi ideig kell majd fizetnünk, mekkora összeget vehetünk fel és mekkora értékű ingatlan fedezet kell hozzá. Ezek után annyi… Tovább: Lakáshitel gyorsan»

8. oldal 9 oldalból« Első...56789
Első lakáshitel 2013
Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum | MNB regisztrációs szám: 113080142752