1

Mi lesz a köztisztviselői hitel feltétele 2015- ben?

Nem könnyű manapság lakáshitelhez jutni, hiszen a gazdasági válságnak köszönhetően a bankok már jobban megnézik kinek is adnak kölcsönt. Az épp munkahely híján lévők ki is esnek az esélyesek közül, hiszen ez az egyik legfontosabb feltétele egy hitelnek. Vajon a köztisztviselők kedvezőbb helyzete 2015- ben is megmarad?

Mi lesz a köztisztviselői hitel feltétele 2015- ben?

Mi lesz a köztisztviselői hitel feltétele 2015- ben?

Mi lesz a köztisztviselői hitel feltétele 2015- ben? Nem várható jelentős változás a köztisztviselői hitelek terén 2015-ben, legalábbis előre láthatólag. A közszférában dolgozók ugyan úgy kedvező forintalapú és államilag kamattámogatott lakáshitelhez juthatnak majd, ha minden igénylési feltételnek megfelelnek.

A köztisztviselői hitel egyik legfontosabb feltétele 2015- ben is kétség kívül az lesz, hogy megfelelő idejű munkaszerződése legyen, megszakítás nélkül. Ahogy a többi hitel esetében, a bank az ő esetükben is szigorúan veszi azt, hogy időben és pontosan fizessenek, hiszen az aláírt szerződésben ezt vállalták.

Azoknak, akik épp lakásvásárlás előtt állnak, és ehhez köztisztviselői hitel igénylése szükséges, azt tudjuk tanácsolni, hogy keressenek fel egy hozzáértő személyt, és nála érdeklődjenek minden fontos részlet felől, hiszen a legnaprakészebb és legpontosabb információt csak szakember tudja adni.

  
Iktatva: Lakáshitel feltételei Címkék: , , , , ,

További olvasnivaló

Egy hozzászólás "Mi lesz a köztisztviselői hitel feltétele 2015- ben?"

  1. Kovács Irén szerint:

    Lakást szeretnék venni, kormanytisztviselő vagyok, önerő nélkül tudok-e venni h.lakast? 55 éves, elvált nő vagyok. Nem rendelkezem lakással, egyetemista lanyom van.

Írj most.

Küldés
Első lakáshitel 2014
Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum | MNB regisztrációs szám: 113080142752