1

Lakáshitel használt házra

Lakáshitel felvétele használt házra is természetesen lehetséges, mivel ez is lakáscélú költekezésnek minősül, mivel lakáshitelről van szó. A lakáshitel felvételénél nagyon fontos, hogy az ingatlan értékének maximum 60-80%-át kaphatjuk meg mint hitelösszeg, mely használt ház esetén inkább 60-70%, bár ez attól is függ, hogy országon belül hol helyezkedik el a használt ház – már ha arra az ingatlanra lesz bejegyezve a bank jelzálog joga, melyre a lakáshitel vesszük fel.

Ha másik ingatlanra jegyezzük be a jelzálogot, akkor attól még megvehetjük a kiszemelt használt házat, csak legyen rá elég a felvett hitelösszeg. Ha használt házra költjük a felvett lakáshitelt, akkor is ugyan az a menete a hitel felvételének mint az összes többi esetben. A lakáshitel igénylő kitöltése után a bank elkészíti nekünk a kalkulációt, és az alapján a lakáshitel szerződés tervezetet is. Általában 1 és 40 millió forint között igényelhetjük a lakáshitelt.

Használt házra is vehetünk fel lakáshitelt

Használt házra is vehetünk fel lakáshitelt

A tervezetet vagy elküldi emailben, vagy behívnak a fiókba, hogy személyesen nézzük át azt. Ha mindent rendben találtunk vele, akkor időpontot egyeztetünk a lakáshitel szerződés aláírására, melynél minden a szerződésben szereplő egyénnek meg kell majd jelennie. A lakáshitel és a hozzá tartozó jelzálog szerződést is közokiratba kell foglalni, tehát mindenképpen meg kell jelennünk a közjegyző előtt is aláírni.

A használt házra felvett lakáshitel folyósítása után a kinézett házat már meg is vásárolhatjuk, és be is költözhetünk. A törlesztést rend szerint az aláírástól számított első vagy második hónaptól kell megkezdenünk. A lakáshitel kamatai 10% körül alakulnak, jelenleg viszonylag elég alacsony alapkamat mellett igényelhető.

  
Iktatva: Lakáshitelek, Lakásvásárlási hitelek, Támogatott lakáshitel Címkék: , , ,

További olvasnivaló

Egy hozzászólás "Lakáshitel használt házra"

  1. Tompai Gézáné(Enikő) szerint:

    Kérdésem az lenne hogy venék egx bpi.kertes ingatlant amireár letettem 1000000 ft.mint foglalót.Még 1000000 ft van készpénzem.Az ingatlan ára 7000000 ft lenne.Szeretnék fel venni még 5000000 ft.Rendelkezem havi 90000 és 100000 ft közti jövedelemmel hogy kaphatoke annyi hitelt amit szeretnék mert ha nem kapok annyit akkor el buktam a foglalóm és ki kell költözünk a lakásból amibe már közben bele is költözhetem.A leghosszabb fut futam idővel szeretném.És 42 éves vagyok.

Írj most.

Küldés
Első lakáshitel 2014
Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum | MNB regisztrációs szám: 113080142752