1

Kamattámogatott lakáshitel előtörlesztése

Kamattámogatott lakáshitel előtörlesztése ugyan úgy működik mint egy normál módon felvett, forint alapú, deviza alapú, vagy piaci alapú lakáshitel esetében. Az előtörlesztési kérelmet a bankban jelezni kell, majd a kérelem benyújtása után a fiók továbbítja a társosztályra, ahol ezt a kérelmet elbírálják. Ez viszonylag hamar megvan és nem szokott probléma lenni.

Az előtörlesztés néhány bank esetében költséggel jár, néhány esetében viszont évente vagy félévente egyszer ingyenesen tehetjük meg, úgyhogy ha úgy látjuk, hogy összegyűlt egy akkora összeg amivel érdemben lehet a lakáshitel összegét csökkenteni és ezzel vagy a futamidő hosszúságát, vagy a törlesztő részlet nagyságát csökkenteni, akkor törlesszünk elő!

A lakáshitel akár ingyenesen is előtörleszthető!

A lakáshitel akár ingyenesen is előtörleszthető!

Kamattámogatott lakáshitel esetében esetleg annyi lehet a különbség, hogy a kamattámogatott időszak alatt lehet egy-két megkötés, de az is lehet, hogy a kamattámogatás adott esetben akkor elveszik. Azonban ha már eleve van annyi pénzünk, hogy előtörlesszük a lakáshitelünket, akkor nagy valószínűséggel nem a kamattámogatás összege a legfontosabb, hanem, hogy minél előbb visszafizessük a lakáshitelt, és megszabaduljunk tőle.

Az előtörlesztés ha pénzbe kerül, akkor nagyjából 1-2%-ot szokott a bank vagy pénzintézet elkérni érte, mellyel az előtörlesztés összege van felszorozva. Ezt az összeget akár külön be is fizethetjük, vagy meg kell beszélni az ügyintézővel, hogy melyik számla lesz ezzel a költséggel megterhelve. Az előtörlesztés az igénylés leadásától számított 2 héten belül lebonyolítható.

  
Iktatva: Költségei, Lakáshitelek, Támogatott lakáshitel Címkék: , ,

További olvasnivaló

Egy hozzászólás "Kamattámogatott lakáshitel előtörlesztése"

  1. Kristó Katalin szerint:

    T. Cím!

    2002. decemberben vettem fel 3.5 M Ft forráshitelt lakásvásárlásra, 300 hónapra. Jelenleg a tőketartozásom 2.26 M Ft. Van lehetőség előtörlesztésre, élnék is vele. Szeretnék előtörleszteni 1.2M Ft-t, de nem tudom mennyi lenne a havi törlesztőrészlet. Megéri e befizetni? Tudna e ebben segíteni, egy hozzávetőleges kalkuláció megfelelne.
    köszönettel Katalin.

Írj most.

Küldés
Első lakáshitel 2013
Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum | MNB regisztrációs szám: 113080142752