Lakáshitel 2013-ban ugyan úgy kérvényezhető mint előző években, azonban idén valamivel szélesebb a lakáshitelt nyújtó pénzintézetek köre, illetve, a lassan-lassan beinduló hitelezés miatt a bankok különböző kedvezményekkel, akciókkal próbálják meg a lakáshitel igénylőket magukhoz vonzani. Nemcsak a bankok, de az állam is megpróbál segíteni a lakáshitel jövőbeli felvevőinek, mégpedig állami kamattámogatás nyújtása formájában.
Lakáshitel kizárólag forint alapon igényelhető, devizahitelezés a pénzügyi válság kitörése óta nincs már. A lakáshitel egyben jelzálog hitel is, mindenképpen szűkség van egy, vagy több ingatlanra, melyre jelzálogszerződés keretein belül ingatlan jelzálog kerül. A lakáshitel szerződés termesztésen közjegyző előtt lesz hitelesítve, közokirat formát fog kapni. A jövedelmünket a munkáltatótól beszerzett friss jövedelem igazolás fogja bizonyítani. Az összes a leendő hitelben szereplő adóstárstól is szükség van ezekre.
A földhivataltól ki kell kérni, egy- a zálognak szánt ingatlanra vonatkozó – iratot, melyen igazoljuk, hogy nincs se végrehajtási se más jelzálogjog az ingatlanon. Ezen papírok beszerzése után egy lakáshitel igénylő papír kitöltésével, valamint az igénylők személyi okmányok (személyi igazolvány vagy útlevél, lakcímkártya, adóazonosító kártya) fénymásolatainak leadásával indul is a bírálat. A bírálat során dől el, hogy mekkora összegű hitelt nyújthat a bank, milyen futamidővel és mindezt mekkora kamatra adja.
A kamat attól függ, hogy piaci alapon igényeljük-e, vagy államilag támogatott lakáshitel igényléséhez leadtunk egy lakáshitel kamat támogatás igényére egy kérvényt. Piacon alapon 10-15%, támogatott lakáshitel esetében 7-10% a kamat. Piaci alapúnál akkor kaphatunk kamatkedvezményt, ha magas jövedelemmel és vagy magas értékű ingatlannal rendelkezünk, illetve kötöttünk csoportos beszedési megbízást és a jövedelmünk arra a bankszámlára érkezik-e, ahol a hitelt igényeljük, a kamattámogatás mértéke pedig a főleg a gyerekek számától függ.