0

Lakáshitel bedöntése

A lakáshitel bedöntése épeszű embernek nem lehet racionális döntése. A lakáshitel bedöntésének számos következménye van, és ha kiderül, hogy ez szándékosan történt, akkor a következmények még súlyosabbak lehetnek. A bank feltételezi a lakáshitel felvevőjétől, hogy jóhiszeműen jár el, jóhiszeműen veszi fel, és a lakáshitel csakis kizárólag a törvény és a bank által meghatározott szabályok alapján kizárólag lakáscélra költi el.

Feltételezik a lakáshitel igénylőjéről továbbiakban, hogy a szerződésben foglaltaknak megfelelően jár el, és a lakáshitel törlesztő részletét, a megbeszéltek és a lakáshitel szerződés alapján fogja teljesíteni a kötelezettségeit. Amennyiben ez nem így történik, amennyiben az ügyfél nem a szerződésben foglaltak szerint jár el, az szerződésszegésnek számít. A szerződésszegés a bank többféleképpen is szankcionálhatja.

Lakáshitel bedöntése a bíróságon végződhet

Lakáshitel bedöntése a bíróságon végződhet

A lakáshitel bedöntése történhet sokféleképpen de a legtöbb esetben az ügyfelek azzal döntik be, hogy nem fizetik a törlesztő részleteket. Ezzel veszélyeztetik a lakáshitel szerződésben szereplő többi személyt is, hiszen ha az adós hibájából nem lesz a lakáshitel fizetve, akkor nemcsak ő, de a többi szerződésben szereplő is büntetve lesz, például azzal, hogy ők is fel fognak kerülni a KHR listára, oda, ahová a nem teljesítő ügyfelek kerülnek.

A lakáshitel bedöntésének másik következménye, hogy a bank beindítja a jogérvényesítési folyamatokat, mely által a jelzálognak szánt ingatlan fedezet kalapács alá fog kerülni, azaz el lesz árverezve. Valamint, ha a kilakoltatás és az árverés után még mindig marad hátralék, akkor az ügyfélnek még azt is vissza kell fizetnie. Ezekkel sajnos már csak akkor szoktak az ügyfelek szembesülni, amikor már megtörtént a baj. Ezért is nagyon fontos, hogy a bankkal mindig működjünk együtt, hiszen a banknak sem érdeke, hogy a lakáshitel be legyen döntve.

 

  
Iktatva: Lakáshitel feltételei, Lakáshitelek, Lakásvásárlási hitelek Címkék: , ,

További olvasnivaló

Írj most.

Küldés
Első lakáshitel 2014
Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum | MNB regisztrációs szám: 113080142752