2

Lakáshitel közalkalmazottaknak 2014

Lakáshitel közalkalmazottaknak 2014-ben várható végre, hogy a kormány meglépi a várva várt konstrukció hatályba léptetését, mert a közalkalmazottak, már joggal várják évek óta, hogy a kormány ne csak a devizahiteleseken próbáljon meg segíteni, hanem a közalkalmazottaknak is. Elég fontos lenne, hiszen ők azok, akik állami foglalkoztatottak, és pont az államtól várnának segítséget az otthonteremtésben.

Nekik is fontos lenne lakáshitelt felvenni, méghozzá kedvező konstrukciókkal. A közalkalmazotti lakáshitel konstrukcióval kapcsolatban már több minden is szóba került, mint például az önerő kormány általi átvállalása, vagy az, hogy a kamatokat egy ideig az állam állná, stb. A közalkalmazotti lakáshitelt bárki olyan a közszférában dolgozó kapná, akinek van határozott idejű jogviszonya, sőt, ezek családtagjai is részesülhetnének a kedvezményekből.

Lakáshitel katonáknak is

Lakáshitel katonáknak is

A megvásárolandó lakás, illetve ház értékétől függően 20, illetve 30 millió forint lehetne a maximálisan felveendő hitelösszeg, valamint már meglévő ingatlan bővítése esetén ez az összeg maximum 15 millió forint lenne. A futamidő 20, vagy 35 év lenne, ez még nem tisztult le, illetve a kormány garanciát is vállalna egy bizonyos összegig, ez nyilván a lakáshitel összegének függvénye lenne.

Amennyiben futamidő alatt valakinek megszűnne a futamideje, akkor a lakáshitel átváltana automatikusan piaci kamatozásúvá, és ezzel nyilván a kamatai, és ez által a törlesztő részlete is megnőne. A közalkalmazotti jogviszonynak mindenképpen fenn kellene állnia az igénylés idejében. Ezt igazolni is mindenképpen tudni kell. Közalkalmazottnak minősülnek a rendfenntartó szervek dolgozói, a tanárok, a az egészségügyi dolgozók, honvédelmi dolgozók, stb.

  
Iktatva: Lakáshitel feltételei, Lakáshitelek Címkék: , ,

További olvasnivaló

2 hozzászólás "Lakáshitel közalkalmazottaknak 2014"

  1. Annamária szerint:

    Érdeklödni szeretnék lesz-e közalkalmazotti hitel.Ovódában dolgozok,jelenleg albérletben lakok,és már nagyon szeretnék egy sajátot..
    Köszönöm..

  2. Ágnes szerint:

    Mikortól igényelhető a közalkalmazotti kamatmentes lakáshitel?

Írj most.

Küldés
Első lakáshitel 2014
Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum | MNB regisztrációs szám: 113080142752