Lakáshitel támogatási program az a lakáshitel igénylő szer tud tenni egy olyan lakáshitel konstrukcióra, melyet könnyebb havi szinten fizetni, és könnyebb igényelni is. A lakáshitelek többféleképpen is lehetnek támogatottabb, de így 2014-ben a legismertebb az állam által kamattámogatott lakáshitel program.
Ez a bankon keresztül nyújtott lakáshitel fajta, nem csak 2014-ben, de már ez előtt 2 évvel is futott már, a régen bevezetett adókedvezményes lakáshitel konstrukciót váltotta le. Az adókedvezményes lakáshitel lényege az volt, hogy a befizetések után bizonyos adókedvezményt kaptunk, de ez megszűnt, de a támogatás mértéke szempontjából egy hasonló konstrukció érkezett a kamattámogatott lakáshitelek “személyében”.
Eszerint a konstrukció szerint, minél több gyermeket vállalunk, illetve, már minél több gyermek él velünk egy háztartásban, annál nagyobb lehet a kamattámogatás mértéke. A másik támogatott lakáshitel konstrukció a várva várt közalkalmazotti lakáshitel, melyet az állami közszférában dolgozók tudnának már hamarosan igényelni. A lényege, hogy itt is a kamat lenne az alacsonyabb, mellyel a havi törlesztő részlet is alacsonyabb lenne.
Ezzel a konstrukcióval végre az egészségügyben dolgozók, a rendfenntartók, tűzoltók, rendőrök, határőrök és egyéb közalkalmazottak is tudnák igényelni. Remélhetőleg még választások előtt életbe lép a program, vagy ha nem akkor talán még idén igényelhető lesz a választások eredményétől függetlenül.