Svájci frank alapú lakáshitel átváltása ma csak forint alapú hitelre lehetséges, mivel Magyarországon a devizahitelezés megszűnt a válságnak köszönhetően. A svájci frank elég nagy erősödést produkált az utóbbi időben, mivel menedékdevizának bizonyult az utóbbi időben, ezzel együtt a forint pedig gyengült, így a hatás többszörös volt a devizahitelesek számára.
Ha svájci frank alapú lakáshitelünk átváltását szeretnénk, akkor végtörlesztenünk kell a devizahitelt. Ezt agy már meglévőpénzösszegből tudjuk kifizetni, vagy fel kell vennünk forint alapú lakáshitel hozzá. Azonban tudni kell, hogy nem minden bank engedi meg, hogy a lakáshitelt már meglévő lakáshitel kifizetésére használjuk, ezért nagyon fontos, hogy nagyon körülnézzünk, és megfelelő bankot válasszunk.

Svájci frank alapú hitelt is végtörleszthetünk
Némely esetben a drágább, szabad felhasználású forint alapú hitelt is megéri felvenni, abból már bátran végtörleszthetjük a frank alapú lakáshitelünket. A forint alapú hitel felvétele az igénylés beadásától számított 3-6 héten belül folyósítható a legtöbb esetben, ha minden rendben van a leadott dokumentumokkal és a jelzálog valamint jövedelem fedezetek is rendben vannak.
Ha az igényelt forint alapú hitelt megkaptuk, akkor abból az összeggel végtörleszthetjük a frank alapú hitelt, de nagyon-nagyon fontos, hogy mielőtt végtörlesztünk, mindenképpen töltsük ki a végtörlesztés igényléséhez szükséges papírokat és adjuk le annál a banknál ahol még a devizahitelünk van, mert csak ez után lehet végtörleszteni.