0

Lakáscélú hitel támogatás 2014 – állami segítség!

Lakáscélú hitel támogatás 2014-ben is igénybe vehető. A lakáshitel felvételét kezdeményezőknek nincs más dolguk mint befáradni az egyik bankfiókba, és a lakáshitel igénylőt lapot kitölteni. A fiókos banki ügyintézővel meg kell vizsgálni a helyzetüket, hogy jogosultak lehetnek-e az államilag kamattámogatott lakáshitel igénylésére, mert ha igen, akkor a támogatás igénybe vételéhez egy külön lapot is ki kell tölteniük.

A lakáscélú támogatás mivel kamat kedvezmény formájában jelenik meg, nem lehet megmondani, hogy pontosan mekkora a támogatás mértéke, hiszen minden lakáshitel ügylet különböző, és a támogatáson kívül magát a lakáshitelt is a bank az igénylőre szabja az adott konstrukción belül, a vagyonvizsgálat után.

Lakáshitel támogatás 2014-ben is!

Lakáshitel támogatás 2014-ben is!

Ez azt jelenti, hogy a bank ha támogatott lakáshitelt, ha piaci kamatozásút igénylünk mindenképpen tart egy vagyonvizsgálatot, és ez alapján dönt, hogy alkalmasnak talál-e bennünket arra, hogy folyósítsa a lakáshitelt, vagy csak kevesebb összeget tud adni, mint amit igényeltünk.

Elég sok lakáshitel tud elcsúszni a jövedelemigazoláson, és a földhivatal által kiadott dokumentumon, mely a jelzálognak szánt ingatlan tehermentességéről szól. Nagyon fontos, hogy ez a két momentum a helyén legyen. Az állami kamattámogatás közvetve a bankokon keresztül jut el a fogyasztóhoz, és annál magasabb, minél több gyermek és a lakáshitel igénylőjével egy háztartásban.

  
Iktatva: Lakáshitel feltételei, Lakáshitelek, Támogatott lakáshitel Címkék: , ,

További olvasnivaló

Írj most.

Küldés
Első lakáshitel 2014
Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum | MNB regisztrációs szám: 113080142752