0

Lakáshitel törlesztés támogatása 2014

Lakáshitel törlesztés támogatása 2014-ben is hasonlóképpen alakul mint a 2013-as évben, annyi különbséggel, hogy talán végre beindul a várva várt közalkalmazotti lakáshitel, amivel a közfoglalkoztatottak végre kamatkedvezménnyel, alacsonyabb törlesztő részlettel tudnának lakáshitel felvenni és törleszteni. Erre már elég régóta várunk, nagyjából a 2010-es kormányváltás óta szól az ígéret arra, hogy a közalkalmazotti lakáshitel.

Közalkalmazottnak minősül minden olyan foglalkoztatott, aki közszférában dolgozik, és gyakorlatilag közvetve, vagy közvetlenül az államtól kapja a fizetését. Közfoglalkoztatottnak minősül többek között a rendőr, a mentős, a tűzoltó, az ápoló, az orvos, a katasztrófa védő, és az állami hivatalokban dolgozók is.

Lakáshitel támogatás kamatkedvezménnyel

Lakáshitel támogatás kamatkedvezménnyel

A másik támogatás gyakorlatilag az államilag kamattámogatott lakáshiteleknél keresendő, itt a helyzet az az, hogy a lakáshitel felvételénél az igénylő kitöltése mellett egy kérvényt is ki kell töltenünk, amely a támogatás igénylésére vonatkozik. Általánosságban erről a típusú lakáshitelről elmondható, hogy a gyermekek számától függ a kamattámogatás mértéke, minél több gyermekünk van, annál magasabb kamatkedvezményt kaphatunk.

Ez általában a családos, gyermekes családoknak jelent előnyt, hiszen nekik nem mindegy, hogy mennyit fizetnek ki a lakáshitelükre havi szinten. Hiszen van olyan család, akiknek havi 3 vagy 5 ezer forint megtakarítás is számít, és bizony a kamattámogatott lakáshitel ebben nekik igen nagy segítséget tud nyújtani. A támogatás mértéke a hiteligénylés során derül ki a vagyonvizsgálat alatt. Előtte sajnos nehéz megmondani, hogy százalékban, vagy forintosítva a kamattámogatás mennyit fog majd jelenteni a lakáshitel törlesztő részletének fizetése idején.

  
Iktatva: Lakáshitelek, Lakásvásárlási hitelek, Támogatott lakáshitel Címkék: , , ,

További olvasnivaló

Írj most.

Küldés
Első lakáshitel 2014
Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum | MNB regisztrációs szám: 113080142752