0

4 millió forint lakáshitel

4 millió forint lakáshitel felvétele nem olyan bonyolult és hosszadalmas, mivel viszonylag közepes összegről van szó. Azonban attól függ, hogy ezt a 4 millió forint lakáshitelt mire szeretnénk elhasználni, ugyanis több lehetőség közül választhatunk: ekkora összegből felújíthatjuk, bővíthetjük, korszerűsíthetjük a már meglévő lakásunkat, házunkat,  vehetünk belőle építési telket, nyaralót vagy akár üdülőt is.

Ekkora összeggel akár nagyobb lakásra vagy házra cserélhetjük az ingatlanunkat. Ha az utóbbiról van szó, akkor, úgy működik a lakáshitel felvétele, hogy előbb el kell adni a régi lakást, vagy házat, hogy abból egyszer legyen pénzünk, majd az új lakást vagy házat már úgy fizetjük ki, hogy  a más felvett lakáshitel összegét fordítjuk rá.

Lakáshitelhez ingatlanfedezet szükséges

Lakáshitelhez ingatlanfedezet szükséges

Ha van gyermekünk, akkor felvehetjük a kamattámogatott lakáshitelt is, melyhez sokkal egyszerűbb hozzájutni, sokkal jobb lehet a lakáshitel kamata, és további előnyökről is szó lehet. Ha 4 millió forint lakáshitelt szeretnénk felvenni, akkor ingatlanfedezet is kell hozzá, melynek értéke legalább 5, de inkább 6 millió forintnak kell éreznie, hogy a 4 milliót megkaptuk.

Az ingatlanfedezet lehet az az ingatlan is, amelyet meg szeretnénk vásárolni, de lehet akár teljesen idegen ingatlan is, viszont legtöbbször a mindenki a családból, vagy esetleg a baráti körből keres ehhez partnert. A jelzálog szerződés mindenképpen meg kell, hogy köttessen akár idegenekkel is, és onnantól fogva az ingatlan tulajdonosok már szerves részei a lakáshitelnek, az ingatlannal ők is felelnek. A 4 millió forint lakáshitel folyósítása kb. 3-4 hét, utána már el is kezdhetjük az összeget – lakáscélra- elkölteni.

  
Iktatva: Költségei, Lakáshitelek Címkék: ,

További olvasnivaló

Írj most.

Küldés
Első lakáshitel 2014
Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum | MNB regisztrációs szám: 113080142752