0

Cafeteria lakáshitel 2014

2014-től új elemmel bővült a cafeteria, méghozzá egy igen jelentős horderejű döntés történ még az előző év elején, mégpedig arról, hogy a cafeteria körét megtoldották a lakáshitel fizetésével. Mit is jelent ez, és mik a részletek? Nos, 2014-től adómentes cafeteria juttatásként a munkáltatónk már a bárki lakáshitelének törlesztő részletét is fizetheti, mely nem kis segítséget nyújt ezzel főleg a családosoknak, azon belül pedig a devizahiteleseknek, de természetesen a forinthiteleseknek is!

Míg a régi cafeteria elemek által csak élelmiszert, tanszereket vásárolhattunk, most már a lakáshitelünket is fizetheti a cég ahol dolgozunk, és ez után sem a munkáltatónak, sem a munkavállalónak nem kell fizetnie semmilyen adót. Emlékezzünk vissza, hogy míg az előző papír alapú cafeteria elemek után kellett bizonyos adót, járuléot fizetni, ez után már nem kell semmit, így még a régi adók és járulékok összege is kvázi a lakáshitel törlesztésére mennek, méghozzá egyenesen cafeteria juttatás címszó alatt.

Lakáshitel már cafeteriából is fizethető

Lakáshitel már cafeteriából is fizethető

Havonta maximum 80 ezer forintot fizethet a munkáltató a lakáshitelünkbe, és ezt maximum 5 éven át teheti meg. Az egyetlen problémát az jelentheti, hogy a rendeletet az év utolsó napjaiban fogadta el a Parlament, akkor, amikor már minden cég következő évi költségvetőse már rég elkészült, és a cafeteriáról is döntött a cég, és a dolgozók többsége is nyilatkozott róluk.

Így érdemben az év közepétől – amikor fél év után lehet a cafeteriát módosítani -, vagy jövő év elejétől lesz ez majd csak igazán népszerű. Ennek az új cafeteria elemnek is temrészetesen létezik néhány kikötése, mégpedig az, hogy nem lehet túl nagy az ingatlan (ezt a törvény melléklete részletezi) és a munkáltatótól kapott cafeteria nem lehet több mint a lakáshitelből vett ingatlan árának a 30 százaléka.

  
Iktatva: Lakáshitelek Címkék: , ,

További olvasnivaló

Írj most.

Küldés
Első lakáshitel 2014
Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum | MNB regisztrációs szám: 113080142752