0

Közalkalmazotti lakáshitel 2014

A közalkalmazotti lakáshitel 2014-ben is is felvehető, méghozzá egészen kedvező kondíciókkal pályázhatnak érte azok, akiket az állam alkalmaz Magyarországon. A kedvezményes közalkalmazotti lakáshitel konstrukciót a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, a Belügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium dolgozói vehetnék első körben igénybe, de remélhetőleg az egészségügyi és rendvédelmi dolgozók is hamarosan részesülhetnek benne.

Ezek a dolgozók lehetnek ezek szerint azok az állami alkalmazottak akik az igazságügyben dolgoznak: bírók, ügyészek; de hivatásos a katonák (sőt, egyes esetekben a leszerelt katonák is). Természetesen 2014-ben is feltétele a közalkalmazotti lakáshitel igénylésének, hogy az igénylőnek mindenképpen határozatlan idejű munkaviszonya legyen, amely már több mint 3 éve áll fenn, és nem tölti éppen felmondási idejét és nem lehet ellene fegyelmi eljárás sem. Ha él egy háztartásban vele olyan, akinek van már közalkalmazotti lakáshitele, akkor sajnos nem lehet igényelni egy újabbat.

Új lakást is vehetünk közalkalmazotti lakáshitelből

Új lakást is vehetünk közalkalmazotti lakáshitelből

A közalkalmazotti lakáshitel futamideje 2014-ben is maximum 35 év lehet és a lakáshitel minimális futamideje 20 év. Ha használt lakás vásárlására lesz a hitelösszeg költve, akkor 5 millió, ha új lakást vesz, akkor 15 millió forint vehető fel, mely természetesen csak jövedelem alapján vehető fel. Minél magasabb a jövedelme valakinek annál magasabb hitelösszegre lehet jogosult 2014-ben.

A közalkalmazotti lakáshitelt minél hamarabb érdemes megigényelni, mert nem biztos, hogy a választások után is elérhető lesz a konstrukció. A bankok szinte mindegyike folyósítja ezt a hiteltípust, ha telefonáltunk nekik, visszahívást kérünk emailben vagy akár online felületen akkor jellemzően 24 órán belül visszahívnak, és máris kérhetünk személyes ügyintézésre, megbeszélésre időpontot.

  
Iktatva: Lakáshitel feltételei, Lakáshitelek, Lakásvásárlási hitelek Címkék: , , ,

További olvasnivaló

Írj most.

Küldés
Első lakáshitel 2014
Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum | MNB regisztrációs szám: 113080142752