0

Lakáshitel feltételei 2013

Lakáshitel feltételei 2013-ban is nagyjából ugyan azok, mint 2012-ben, vagy az előtt, viszont minden pénzintézet másképp kezeli a feltételeket, és mindegyiknél eltérőek lehetnek ezek. Léteznek úgynevezett K.O. kritériumok, melyek a lakáshitel felvételéhez elengedhetetlenek, és ezek nélkül törvénybe ütköző lenne lakáshitelt folyósítania bármelyik banknak.

K.O. kritérium, hogy a lakáshitel igénylő már nagykorú legyen és rendelkezzen, határozatlan idejű munkaszerződéses keretek közötti bejelentett állása, melynél már letelt a próbaidő, mely régen 3 hónap volt, de már 6 hónapra lett emelve, és a munkaviszonya legalább egy éve fennáll. Az is nagyon fontos, hogy legyen elég jövedelme, hiszen a lakáshitel törlesztő részletét minden hónapban fizetni kell az igénylés után.

Lakáshitel 15% körüli kamattal igényelhető

Lakáshitel 15% körüli kamattal igényelhető

Szigorú követelmény még az is, hogy a lakáshitel igénylő rendelkezzen megfelelő értékű ingatlannal is, melyet jelzálogként fel tud ajánlani a lakáshitel szerződéshez. Erre külön jelzálogszerződés fog köttetni. Az ingatlan értéke és a felveendő hitelösszeg között is szoros az összefüggés, ebben sem tud túlságosan rugalmas lenni a bank. Az ingatlannak 30-40%-al többet kell érnie mint a lakáshitel összege.

A bank akár elfogadhat bevételként jövedelem helyett nyugdíjat, gyerektartást és családi pótlékot, stb. lényeg, hogy rendszeresen érkezzen. A lakáshitel igénylésétől nagyjából 2 hét telik el mire az adatokat feldolgozzák és az ingatlan értékbecslő is leadta a jelentését. Ez után még 2 hét mire mehetünk szerződést aláírni.

  
Iktatva: Lakáshitel feltételei, Lakáshitelek Címkék: , , , ,

További olvasnivaló

Írj most.

Küldés
Első lakáshitel 2013
Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum | MNB regisztrációs szám: 113080142752