Lakáshitel kiváltás 2013-ban is többféleképpen is lehetséges. Az egyik lehetőség a lakáshitel kiváltására, ha egy összegben visszafizetjük az egész lakáshitelt. Ha már rendelkezünk az ehhez szükséges összeggel, akkor egyértelmű, hogy csak át kell utalni a bank részére, ha nem akkor igényelnünk kell egy másik pénzintézettől új lakáshitelt.
A lakáshitel kérelem benyújtása után kb. – ha minden jól megy – két-három hétre van ahhoz szükség, hogy fel legyen dolgozva az igény, és egy szerződés tervezetet készítsen az adott pénzintézet. Ha elkészült a lakáshitel szerződés tervezet, akkor áttekintés után akár alá is lehet írni, ha mindent rendben találtunk rajta, ha nem akkor még vissza tudjuk dobni, hogy bizonyos – mindkét fél részére előnyös – részeket még tartalmazzon a szerződés

Lakáshitelt 2013-ban is ki lehet váltani
Ha az új lakáshitel ügyletben többen is szerepelnek, mint zálogkötelezett, adóstárs, vagy kezes, akkor mindegyiküknek meg kell jelennie az új szerződés aláírásakor. Az új szerződést természeten 2013-ban is közjegyző előtt hitelesíttetni kell, közokiratba kell foglalni azt. Amikor a már meglévő pénzösszeget vagy az új lakáshitel összegét a bank folyósította, akkor tudjuk mi is továbbutalni arra a bankszámlára, ahol a kiváltandó lakáshitel található.
Kiváltás során a kiváltandó hitel végtörlesztés alá kerül. Így meg kell várnunk, hogy megkapjuk a törlést az előző bankból és a földhivatal felé is jeleznünk kell, hogy a jelzálog esetlegesen másik ingatlanra kerül át. Lakáshitel kiváltásakor legyen a szemünk előtt a tranzakciós illeték összege is, úgy kalkuláljunk, hogy ezt is nekünk kell fizetni.