0

Lakáshitel közjegyzői díja – mennyibe kerül?

Amennyiben lakáshitelt igényelünk, az állam a pénzintézeten keresztül elvárja, hogy a lakáshitel szerződés közokiratba legyen foglalva, azaz egy hivatalos állami szerv, – a közjegyző - által is hivatalossá legyen téve az a kölcsönszerződés, melyet a pénzintézettel kötünk. Ezt a lépés kötelező megtettünk, e nélkül nem születhet szerződés a két fél között.

Ha minden dokumentumot hiánytalanul leadtunk, mely a lakáshitelhez kell, akkor a bank háttérosztályán ezeket végigelemzik, és a begyűjtött rendelkezésre álló információk alapján elkészül egy lakáshitel szerződés minta. Amikor ezt a mintát a leendő ügyfél megkapja, átnézheti, hogy minden adat rendben van-e vele, és a szerződésben foglaltakat a jövőben képes-e teljesíteni.

Kötelező a lakáshitel szerződést közokiratba foglalni.

Kötelező a lakáshitel szerződést közokiratba foglalni.

Amikor a lakáshitel szerződés mintát átnéztük és mindent rendben találunk vele, úgy ki lehet tűzni egy napot, amikor leszerződhetünk. Erre a napra minden a hitelben szereplő személyt – függetlenül attól, hogy adós, adóstárs, zálogkötelezett vagy kezes – be kell hívni a szerződés és az abból a közjegyző által készült közokirat aláírására.

A közjegyző díja változó, ez attól is függ, hogy a bank saját közjegyzőjéhez megyünk, vagy saját közjegyzőt választunk. Mivel a közokiratot a közjegyző készíti, így a díj körülbelül 50.000.- forint körül alakul, van ahol kicsit több, van ahol kicsit kevesebb, de nagyjából erre az összegre kell számítani. Azonban találkozhatunk olyannal is, hogy a közjegyző a leszerződött összeg százalékáért dolgozik, amely körülbelül 0,7% és 1% körül szokott mozogni.

  
Iktatva: Lakáshitel feltételei, Lakáshitelek, Lakásvásárlási hitelek Címkék: , ,

További olvasnivaló

Írj most.

Küldés
Első lakáshitel 2013
Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum | MNB regisztrációs szám: 113080142752