0

Lakáshitelek 2013 – miből választhatunk?

Lakáshitelek 2013-ban a következő lakás-célokra használható fel: mindenképpen lakáscélúnak kell lennie annak a költésnek, melyet a lakáshitel összegéből fedezünk. Ilyen lehet használ vagy új lakás megvásárlása. Ház építése, mely lehet, nyaraló vagy üdülő is, de mindenképpen valamilyen lakóépületnek kell a végén majd lennie. Vehetünk építési telket is akár.

Ha nem lakást vagy házat veszünk, hanem modernizálunk, korszerűsítünk, felújítunk, akkor mindenképpen igazolni kell a végén, hogy az ingatlan értéke a felújítást követően magasabb értékkel fog bírni, illetve a felújításkor keletkezett számlákat jól el kell legalább 5 évre tenni megőrzésre, ugyanis ezt bármikor ellenőrizhetik.

Lakáshitelek 2013-ban is minden banknál igényelhetőek

Lakáshitelek 2013-ban is minden banknál igényelhetőek

A lakáshitel igénylés menete 2013-ban is a legelején a megfelelő pénzintézet kiválasztásával kezdődik, majd az adott helyen egy előkalkuláció fog készülni. Miután megtaláltunk a számunknak szimpatikus helyet, ki kell töltenónk egy lakáshitel igénylő lapot. Ha kamattámogatott lakáshitelről van szó, akkor a támogatás igénylését egy külön lapon kell jeleznünk.

Lakáshitel igényléséhez 2013-ban is vinni kell magunkkal a szükséges okmánymásolatokat, valamint a munkáltatónktól kapott jövedelemigazolást és a bank ki fog küldeni egy ingatlan értékbecslőt is, hogy az megállapítsa, hogy mekkora értéket képvisel az ingatlan melyet választottunk, vagy amely fedezetül fog szolgálni az adott lakáshitel ügylethez. 2-3 hét hosszába telik mire – ha minden rendben van –  elkészül a szerződés tervezet. Ha azt a leendő adás rendben találja és aláírja, akkor kb. 2-3 hét múlva fog a bank folyósítani.

  
Iktatva: Felújítás, Kiváltás, Költségei, Lakáshitel feltételei, Lakáshitelek, Lakásvásárlási hitelek, Támogatott lakáshitel Címkék: , , , , ,

További olvasnivaló

Írj most.

Küldés
Első lakáshitel 2013
Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum | MNB regisztrációs szám: 113080142752