0

Lakáshitelt nem tudom fizetni – mi a megoldás?

Ha valaki a lakáshitelt nem tudja fizetni, akkor erről a bankot mindenképpen még időben értesíteni kell. A lakáshitel nem fizetése önmagában még nem jelent katasztrófát, ha ez úgymond ellenőrzött keretek között zajlik. Hiszen mi történik ekkor?

Ha a lakáshitellel rendelkező bármilyen okból elveszti az állását, vagy kórházba kerül, illetve bármilyen olyan rajta kívülálló dolog történik, amely által a lakáshitel összegét nem tudja már havi szinten biztosítani, akkor mindenképpen személyesen be kell a bankba fáradnia, és tájékoztatni az ügyintézőt a történtektől. ilyen esetben be kell magunkkal vinni a bizonyítékokat is ha lehetséges. Ilyen bizonyíték lehet a munkahelyről kirúgás esetén a felmondólevél, a kórházban kapott zárójelentés vagy orvosi igazolás, munkavégzés alól felmentés bemutatása, stb.

Ha valaki nem tudja a lakáshitelét fizetni, akkor időben a bankhoz kell fordulni.

Ha valaki nem tudja a lakáshitelét fizetni, akkor időben a bankhoz kell fordulni.

A bankok a legtöbb esetben igen korrekt módon állnak a témához, hiszen nekik sem érdekük, hogy az ügyfelük egy szerencsétlen periódusa miatt bedőljön az egyik lakáshitel. A lakáshitel szerződés továbbra is életben marad, azonban elképzelhető, hogy módosítani kell. De mivel is lehet ezt a szerződést módosítani? Első körben ha lehet akkor semmivel. Törekedni szokott a bank és az ügyfél is, hogy első körben még csak egy szóbeli, vagy esetleg írásbeli megállapodást kössenek arról, hogy a felgyűlt hátralékot hogyan fizeti az ügyfél vissza.

Szóban megegyezhetünk, hogy pl. a következő 3 hónapban az adott törlesztő részlet mellé az ügyfél ráfizeti a hátralék egyharmadát, így negyed év alatt eltűnik a hátralék. Egy írásos megállapodásban viszont lehet rögzíteni, hogy mennyi idő múlva, milyen részletekben fizeti az ügyfél vissza az lemaradást, mely általában 6-12 hónap szokott lenni. Komplett átszerződésre akkor szokott sor kerülni, ha tőkésítik az elmaradást, és így vagy megnyúlik a lakáshitel futamideje, vagy kicsivel magasabb lesz a törlesztő részlete.

  
Iktatva: Lakáshitelek, Lakásvásárlási hitelek, Támogatott lakáshitel Címkék: , , ,

További olvasnivaló

Írj most.

Küldés
Első lakáshitel 2013
Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum | MNB regisztrációs szám: 113080142752