Volksbank lakáshiteleket több formában is tudunk igényelni. Viszont ne felejtsük el rögtön a legelején letisztázni, hogy a Magyarországi Volksbank Zrt. 2013. november 1-től már Sberbank Magyarország néven folytatja a működést. Mint írják ez semmiben sem változtatja az eddigi működést. A telefonszámaik, elérhetőségeik és minden ami régen Volksbank-ként működött, azt most is megkapják az ügyfelek.
A Sberbank is többféle lakáshitellel rendelkezik, melyet bármikor igényelhetünk. Kérhetjük a “priority lakáshitel” elnevezésű konstrukciót is, mellyel magasabb értékű ingatlant vásárolhatunk, és maga az ügyintézés is gyorsabb, valamint jóval kedvezőbb a kamat. Viszonylag magas hitelösszeg (nagyjából kb. 15 millió forint, vagy az felett) igénylésénél kérhetjük ezt a konstrukciót.

Minél magasabb a jövedelmünk, annál több lakáshitelt kaphatunk
Ingatlanvásárlást, építést, felújítást, bővítést korszerűsítést tervezhetünk, és minimum 10 millió, maximum 18 millió forintot igényelhetünk. Fontos kikötés, hogy az igénylő folyószámlájára a hitel teljes futamideje alatt havi nettó 300.000 HUF jóváírásnak kell érkeznie, mely lehet munkabér, átutalás, vagy bármilyen befizetés. Ehhez a hitelhez elsőbbségi ügyintézés jár, mellyel gyorsabban juthatunk az igényelt lakáshitel összegéhez.
Aki a Sberbanknál kamattámogatott lakáshitelt igényel, nem lehet idősebb 35 évnél. Amennyiben piaci kamatozású lakáshitelt szeretnénk a Sberbankban felvenni, úgy minimum 1 millió forintot kell igényelnünk, minimum 5, maximum 30 évre. A lakáshitelt csak olyan devizabelföldi és EU polgár devizakülföldi természetes személy igényelheti, akinek a havi rendszeres jövedelme eléri a minimálbér összegét, és nem szerepel a KHR negatív adósai között.